A női nevek végződése

A női neveket Zamenhof általában „-o” végződéssel használta (Elizabeto, Anno).

(Kelkfoje li uzis por ili la finaĵon -ino: Gustavino, Johanino, Kristino; kelkfoje uzis por ili la finaĵon -a: Marta, Gerda, Helga; kelkfoje lasis ilin en la origina formo: Else, Inger, Molly ktp. Sekve neniun ĝeneralan regulon pri virinaj nomoj li uzis.)

Az Eszperantó Akadémia (AdE) gyökszótárában jelenleg is így találhatók (Elizabeto, Anno, Emilio, Henrieto).  A PIV-ben mind az „-o”, mind az „-a” végződéssel találhatók női nevek (Elizabeto, Anno, Elvira). A gyakorlati nyelvhasználatban mondhatni általánossá vált a női nevek „-a” végződésű használata (Lidia, Anita, Viktoria), különösen akkor, ha az adott nyelven is -a végződést hordoznak a nevek (Barbara, Matilda, Tamara). Ilyenkor tulajdonképpen nem is eszperantó neveket használunk, hanem magyar (nemzeti nyelvű) neveket, néhány esetben az eszperantó helyesírás szerint átírva (Suzanna, Brigita, Julia). Van olyan irányzat is, hogy a (női) neveket az eredeti formájukban használjuk (Katalin).

Az Eszperantó Akadémia (AdE) a (női) nevek használatával kapcsolatos (végleges, kötelező jellegű) döntését későbbre halasztotta.